Jelentős felújításon esett át az önkormányzati konyha

Jelentős felújításon esett át az önkormányzati konyha

A kényelmesebb munkavégzés érdekében felújításra került az aszalói önkormányzati konyha. A munkálatok során régi falakat bontottak ki és helyeztek át, hogy ezzel is segítsék a hatékonyabb és a kornak megfelelő munkavégzést.

A fazonírozás ideje alatt külső vállalkozó bevonásával látták el a szociális étkeztetésben résztvevő idős embereket, szeptembertől pedig az iskolás gyermekeket is.
A Belügyminisztérium által meghirdetett pályázat keretében a település mintegy 40 millió forintos támogatásban részesült, melynek segítségével új nyílászárókat és teljesen új burkolatot kapott a konyha, illetve az ahhoz kapcsolódó étkező épülete is.

A konyhán dolgozók hatékonyabb munkavégzése érdekében a terület elrendezésének módosítása, tehát a régi falak lebontása és új falak felhúzása, ehhez kapcsolódóan pedig a víz- és villanyvezetékek cseréje is szükségessé vált. A kor vívmányainak és a felsőbb hatóságok elvárásait kielégítő konyha felújítása vártnál valamivel több időt vett igénybe, de mint a szociális étkeztetésben résztvevők, mind az iskolás gyermekek részére biztosított volt az étkeztetés a renoválás ideje alatt is.
A hosszas, de precíz munkának köszönhetően a felújított konyha műszaki átadására novemberben került sor, a decemberi, idősek napja keretében rendezett ünnepélyes átadáson pedig Koncz Ferenc, Szerencs Város polgármestere is jelen volt.