Letölthető dokumentumok:

Hatósági eljárásban használatos nyomtatványokat az Általános nyomtatványkitöltő (ÁNYK) programmal lehet kitölteni.

 

K01 nyomtatvány

P26 nyomtatvány

 

 

Aszaló TV

KÖSZÖNTJÜK ASZALÓ HIVATALOS OLDALÁN!

Aszaló Község Önkormányzata a Közép- és Kelet- európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány által kiírt "KKETTKK-56P" elnevezésű pályázaton sikeresen szerepelt.

A pályázat kivitelezési munkálatai április végén befejezésre kerültek, a szobor átadására pedig június 30-án került sor. A rendkívül emelkedett hangulatú eseményen Aszaló község polgármesterének köszöntőbeszéde után Demeter Ervin Borsod-Abaúj-Zemplén megye kormánymegbízottja is méltatta a magyar nép kitartását, bátorságát, igazságérzetét és küzdeni akarását. Beszédében az 1956-os események 60. évfordulójának alkalmából az elmúlt esztendők történéseit is felelevenítette és kiemelte, hogy „a legázolt és bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és az igazságért, mint bármelyik másik nép az elmúlt húsz esztendőben."

A megyei kormánymegbízott úr beszéde mellett a helyi óvodások, az Őszi Alkony Idősek Klub és további helyi- és vendégművészek színvonalas zenés, valamint verses előadása is emelte a megemlékezés fényét. A forradalom és szabadságharc helyi vonatkozásairól is hallhattak egy-egy visszaemlékezést az avatóünnepségen megjelent lakosok.

 

Az esemény részeként az áprilisban elkészült emlékművet az egyházak képviselői is felszentelték, megáldották.

Dr. Mészáros István, Aszaló község polgármestere több szempontból is kiemelten fontosnak tartotta ezen emlékmű elkészíttetését és felállítást, egyrészt azért, mert eddig a településen nem volt ilyen jellegű építmény, másrészt azért, mert jelenleg is élnek még a településen olyan lakosok, akik részesei voltak a forradalom helyi történéseinek.

Az eseményről készült összefoglalót a Sixo Tv pénteki híradójában láthatják, melyben a helyi Lengyel István lányának édesapja emlékére írt saját verse is elhangzik majd.