Letölthető dokumentumok:

Hatósági eljárásban használatos nyomtatványokat az Általános nyomtatványkitöltő (ÁNYK) programmal lehet kitölteni.

 

K01 nyomtatvány

P26 nyomtatvány

 

 

Aszaló TV

Bevezető

 

Aki Szikszó felől utazik Abaúj szívébe már 5-6 km távolságból gyönyörködhet Aszaló két impozáns templomának látványában. A XVIIII. század második felében épített templomok méretei sokat árulkodnak településünk meghatározó jellegéről. A hajdan volt mezővárosban, ami a török hódoltság idején megyegyűlés helyszíne is volt, két vallás hívei is építettek maguknak házat, ahol elmélyülhettek keresztény vallásuk hitében.

Református lelkipásztor: Kardos Imre

Római Katolikus lelkész: Varga Béla

KATOLIKUS

REFORMÁTUS