Méltóképpen emlékeztek a márciusi ifjakra Aszalón

Méltóképpen emlékeztek a márciusi ifjakra Aszalón

Az összefogás érzését tolmácsolták az aszalói nyugdíjas klub és a helyi nevelési- és oktatási intézmények növendékei az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseire emlékezve március 15-én a Művelődési Házban. Az eseményen díszvendégként vett részt Koncz Ferenc, Szerencs város polgármestere. 

A forradalom és szabadságharc 170 évfordulóján minden korosztály képviseltette magát a szokásos március 15-i megemlékezésen. Dr. Mészáros István, Aszaló község polgármestere nyitóbeszédében a forradalom lendületét felidézve kérte a település lakosságát, hogy a továbbiakban is tartsanak össze, hiszen közösen tudnak nagy dolgokat elérni és élhetővé tenni Aszalót az itt élő emberek számára. A polgármester úr megemlékező és buzdító gondolatai után a nagyszámú jelenlévő meghallgathatta Koncz Ferenc, a térség országgyűlési képviselő-jelöltjének ünnepi beszédét. Ezután a Kávészünet zenekar, magyar költők megzenésített verseivel gyújtott forradalmi tüzet a közönség szívében.

Az Őszi Alkony Idősek Klubja évek óta szerves része a település megemlékezéseinek, ünnepségeinek, így ők is a színvonalas műsorral készültek a forradalmárok tiszteletére, emellett pedig természetesen a jövő nemzedéke, az Aszalói Óvoda gyermekei és a Göőz József Általános Iskola fiataljai – akik népviseletbe öltözve, saját készítésű pogácsával kínálták a vendégeket – szintén kivették a részüket az összefogás és hazaszeretet szellemében rendezett, emelkedett hangulatú eseményen. Az ünnepség az Emlékmű kertben tartott koszorúzással ért véget.